Az RMGE Maros Szervezet „Erdély aktuális gazdasági, technológiai és munkaerő-piaci kihívásai” tematikában pályázatot hirdetett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kertészmérnök, Tájépítész és a Növényorvos szak hallgatói számára. Ma, március 4-én ünnepélyes keretek között írták alá a szerződést a hallgatók és az RMGE Maros Szervezet elnöke, Fazakas Miklós.

A hallgatók pályamunkájukban bemutatták a Székelyföld aktuális mezőgazdasági, tájépítészeti kihívásaira választ adó diplomamunkájukat. Az egyetemisták szakirányuknak megfelelően az említett témából kiindulva előtérbe helyezték a jövő gazdasági, technológiai és a munkaerőpiaci megoldásokat.
A Sapientia EMTE Kertészmérnök, Tájépítész és Növényorvos szakos diákjainak szóló ösztöndíjprogramot immár nyolcadik alkalommal a magyarországi Agrárminisztérium támogatásával hirdette meg az RMGE Maros Szervezet. Az említett program keretében idén tíz hallgató részesül ösztöndíjban.
A nyerteseket Marosvásárhelyen, a Studium HAB közösségi intézményben díjazták ünnepélyes keretek között.
Az RMGE Maros Szervezet vezetősége megfogalmazott egy olyan célt, ami a szülőföldön maradást, az új technológiák terjesztését, meghonosítását jelenti itt Székelyföldön, Erdélyben. Figyelembe veszik azokat a kihívásokat, amelyekkel szembesülnek a mindennapi gazdálkodásban vagy azokban a tevékenységekben, amit vidéken végeznek a gazdák. Jelezték a kiírásban is, hogy az egyik legnagyobb probléma a munkaerőhiány, ez mellett annak a költség és a technológia hiánya.

Fazakas Miklós elnök elmondta, az ösztöndíjprogram reális segítséget jelent a hallgatók számára úgy a továbbtanulásban, mint akár más terveik megvalósításában. „Szükség van nem csak a fiatalok képzésére, hanem a gazdáknak a képzésére is, a felnőtt képzésre. Ebben egy nagyon komoly partner a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara.” – fogalmazott az Egyesület vezetője.
A folytatásban Dr. Benedek Klára, a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszék vezetője osztotta meg gondolatait, megköszönve a magyarországi Agrárminisztérium és az RMGE Maros Szervezet támogatását, illetve a közös partnerségi kapcsolatot. A tanszékvezető elmondta, jóleső érzés látni, hogy szakmailag felkészült újabb generáció bővíti az agrárértelmiséget, ezáltal is biztosítva a folytonosságot, az utánpótlást.

Dán Péter állattenyésztési kutatómérnök is megosztotta gondolatait a fiatal generációval, arra hívta fel az egyetemisták figyelmét, hogy legyenek nyitottak, hiszen nagyon sok lehetőség áll előttük. Végezetül a tíz nyertes pályázó és Fazakas Miklós elnök aláírta az ösztöndíjprogram szerződését.
Az RMGE Maros Szervezet vezetősége, falugazdászai nők napja közeledtével egy-egy cserepes virágot adtak át a jelenlevő egyetemista hölgyeknek és Dr. Benedek Klárának.



Fredo, C2
GK Judy, C1
Hanzi, C1
GK SZEREDA, C1
MV Felleg, C1
GK Temes, C1
GK Kormorán C2
MV Mente, C1
GK TRIVITA, C1
GK Torontál, C1
GK RODEÓ, C1
GK MATADOR, C1 




































