A Komárom-Esztergom megyei Szomoron tartották ma, november 25-én a Magyarok Kenyere program Kárpát-medencei Adományozó Ünnepséget, melyen Fazakas Miklós, az RMGE Maros Szervezet elnöke is részt vett.
“Összetartozni, együvé válni, egy nemzethez tartozni nagyszerű érzés! A búzaszemek szemként elperegnek egymás mellett, létük értelme a kenyérben fogalmazódik meg. Vegyünk példát róluk! Ne egy-egy emberként éljünk egymás mellett, hanem összefogva alkossunk egy nemzetet – ez létünk értelme, és erről is szól a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program. ” – fogalmazott dr. Nagy István Magyarország agrárminisztere az ünnepségen.





Novák Katalin köztársasági elnök asszonnyal, Böjte Csaba atyával, Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – NAK elnökével és Jakab István alelnök úrral, a MAGOSZ elnökével közösen emlékeztek meg Szomoron arról, hogy Magyarország felelősséget válal a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, szülőföldön való boldogulásukat. A magyar gazdák nemzet egészére kiterjedő szolidaritását mutatja, hogy idén is, a nehézségek ellenére összegyűlt az ezer tonna búza. – mondta el Jakab István, a MAGOSZ elnöke.
Évről évre egyre több gazdálkodó csatlakozik a programhoz, 2022-ben már 1000 tonna búza gyűlt össze eddig, és a külhoni országrészekben még zajlik a gyűjtés december végéig, adta tudomásul a NAK elnöke, Győrffy Balázs.
A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű adományozó program 12 évvel ezelőtt Pécsről indult a magyar gazdák segítő szándékú összefogásával. Mára a kárpát-medencei gazdatársadalom egyik legjelentősebb karitatív kezdeményezésévé vált. A felajánlott gabonaadományokkal, illetve azok lisztjéből készült szimbolikus kenyerekkel a rászoruló magyar gyermekekről gondoskodó szervezeteket segítik. Szomoron az adományozók tevékenységét ismerte el Novák Katalin köztársasági elnök, aki egyben a rendezvény kiemelt vendége is volt, azt kérte tőlük, hogy folytassák tovább önzetlen, segítő munkájukat!
Fotók: Pelsőczy Csabaß, Novák Katalin köztársasági elnök közösségi oldala, Győrffy Balázs közösségi oldala
Az RMGE Maros Szervezet az idei évben az Egyesület néhai alelnökének, Biró Csaba családjának ajánlotta fel a búzaadományokat.