Ma, június 3-án az RMGE Maros Szervezet a sóváradi Falumúzeumban ünnepélyes keretek között adta át az agrár-vándorbölcsöt. E jeles eseményen részt vett Nagy István Magyarország agrárminisztere, Torda Márta, az Agrárminisztérium Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályvezetője, Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke és több elöljáró, valamint az RMGE Maros Szervezethez tartozó Gazdakörök vezetői, képviselői.
Az agrárminiszter elmondta, a közösségnek minden egyes tagja számít! “Ezért is csatlakozott az agrártárca a Vándorbölcső mozgalomhoz, melynek célja, hogy a külhoni magyar, agráriumból élő, gyermeket váró családokat támogassa.” – tette hozzá Nagy István.
Az RMGE Maros Szervezet először adott át agrár-vándorbölcsőt a megyében. „Ezzel is az itthon maradást, az összetartozást szeretnénk erősíteni és azt az üzenetet tolmácsolni, hogy a kisgyerekek, az újszülöttek és családjuk nincs egyedül, egy közösség, egy teljes Kárpád-medence áll mellettük.” – fogalmazott Fazakas Miklós elnök.
Ma a Fazakas család legfiatalabb tagjának, Fazakas Miklós Attila és Fazakas Erika Klementina fiának, Fazakas Hunor Attilának adták át az agrár-vándorbölcsöt, sok boldogságot és jó egészséget kívánva.
Nagy István kiemelte, itt a Kárpát-medencében nemcsak a múltunk közös, hanem jelenünk és a jövőnk is!
Az agrár-vándorbölcsők kedvezményezettjei a mezőgazdaságból/ élelmiszer előállításból élő családok, akik éppen kisbabát várnak. Egy-egy családnál a bölcső legtöbb hat hónapig maradhat, ezután új családhoz kerül. A Vándorbölcső annak a jelképe, hogy a család gyermekvállalása nem egyéni feladat, hogy szeretettel, segítséggel a gyermeket fogadó család mellett áll egy közösség.
Az ünnepi alkalmon Tatár Tibor helyi lelkipásztor áldotta meg a jelenlévőket, majd az eseményt Marosán Csaba színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagjának előadása színesítette.
Köszönjük a támogatást és a közreműködést a Sóváradi Gazdakörnek; a Sóváradi Közművelődési Egyesületnek; a Dósa Grillnek, Vágóhídnak; az Erdélyi Pálinkaháznak és a Csegzi pincészetnek.