amelyekből kideríthetik, hogy azok milyen mértékben hajlandóak ténylegesen orvosolni
„Tudjuk, hogy ebben az időszakban folynak az EU szintű tárgyalások a közös agrárpolitikáról,
és az eddigi információk alapján elmondható, hogy sok új lehetőséget és kötelezettséget is előkészítenek a gazdálkodók számára,
ezek között pedig olyan intézkedés is akad, ami sokunk számára visszalépést jelenthet a jelenlegi támogatási rendszerhez képest.
Ezért tartottuk fontosnak, hogy megtudjunk, miként vélekedik a hazai politikum az elkövetkező módosulásokról
és hogyan munkálkodnak az Európai Parlamenti képviselőkön keresztül a helyi mezőgazdaság megsegítésén.”
– fogalmaz a LAPAR igazgatója, Nicu Vasile.

Nem sokkal ezelőtt a LAPAR elnöke a PSD képviselőivel folytatott tárgyalásokat a mezőgazdasági program apropóján,
október 26-án pedig az RMDSZ vezetőségével egyeztetett.
Nicu Vasile elmondta, a politikai képviselettel a mezőgazdaság specifikus programjairól beszéltek.
„Csak az érdekelt bennünket, hogy ezek a pártok mennyire látják tisztán a mezőgazdaság jelenlegi állapotát,
illetve mennyire hajlandóak részt venni a különböző problémák megoldásában, ugyanakkor rövid és hosszú távon milyen terveik vannak.”
– nyilatkozta az elnök.
Hamarosan parlamenti választások lesznek az országban, a LAPAR képviselői úgy gondolták most nyitottabbak lehetnek a politikusok a problémákra
főként, hogy a választmány nagyrésze falusi környezetből származik, ezért indították el a beszélgetéssorozatot.
Legutóbb az RMDSZ képviselőivel találkoztak, ennek házigazdái pedig a Szövetség elnöke, Kelemen Hunor és Tánczos Barna szenátor voltak,
akik egyben a mezőgazdasági bizottság tagja is. A politikusok parlamenti segítségnyújtással mozdítanák elő egyes problémák megoldását,
főként az erdélyi mezőgazdasági sajátosságokra fektetnének hangsúlyt.
Nicu Vasile a találkozón két kollegájával vett részt: Fazakas Miklóssal, a Románia Magyar Gazdák Egyesület Maros Szervezetének elnökével,
valamint alelnökével Biró Csabával. A LAPAR elnöke köszönetét fejezte ki nekik a részvételért és az odaadásukért egyaránt.
Összesen 7 meghívást küldtek el a politikai pártoknak, jelenleg pedig várják a választ.
„Úgy gondoljuk, hogy van amiről beszélgetnünk a közös agrárpolitika kapcsán,
mert közel sincs a romániai gazda minden problémája megoldva. A környezetvédelmi intézkedésekről is tárgyalást kell kezdeményezni,
hiszen ezek alkalmazása is helyszpecifikus kell majd legyen. Az RMDSZ képviselőivel felvetettük a nemzeti szintű öntözésrendszerek kérdését,
a hosszabb távú bérleti szerződések szabályozását, ami lehetővé tenné a bankhitelből történő befektetéseket olyan esetekben,
ahol szükséges az üzleti terv megléte a bérleti szerződés időtartamára. Ami az új Green Deal-t illeti megemlítettük,
Romániában a gazdák jelenleg is jóval az uniós átlag alatti rovarírtószert használnak, ezért egyetértünk azzal az intézkedéssel,
hogy a PPP termékek használatát korlátozzák ott ahol ez az EU-s átlag feletti mértékű.” – fogalmaz Nicu Vasile.

A LAPAR CAPA COGECA európai mezőgazdasági szervezethez való csatlakozása tekintetében az RMDSZ gratulációját fejezte ki,
szerintük is a gazdálkodók érdekeit szolgálja ez a lépés.
A mezőgazdasági területek egyesítéséről is tárgyaltak, elvi szinten egyet értettek a telkek csere lehetőségéről,
ez után az következik, hogy parlamenti szinten is megoldásokat találjanak erre.
A mezőgazdaság fiszkalizációjának szükségességét is szóba hozta az RMDSZ elnöke, ami szerinte fontos a hosszú távú megélhetés megteremtéséhez.
Az RMDSZ segíteni fogja a LAPAR törekvéseit és ezek a lépések remélhetőleg emelik majd a kisgazdák versenyképességét,
valamint elősegítik a falusi közösségek szociális és gazdasági fejlődését is.



Fredo, C2
GK Judy, C1
Hanzi, C1
GK SZEREDA, C1
MV Felleg, C1
GK Temes, C1
GK Kormorán C2
MV Mente, C1
GK TRIVITA, C1
GK Torontál, C1
GK RODEÓ, C1
GK MATADOR, C1 


